Tavasz tavasz tavasz

Azt hiszem ma reggel kétségkívül beköszöntött a tavasz, de nem csak ide hozzánk Berlinbe, hanem az okos telefonom szerint Budapestre és Tardoskeddre is. Tudom, hogy sokan hosszú hétvégéznek már tegnaptól, de azért az én helyzetem sem olyan szörnyű. Ahogy azt már közzétettem az egyik legnagyobb közösségi portálon: "Eper reggelire, napfénnyel, madárcsicsergéssel és mr2 petőfi rádióval fűszerezve".

 Ráadásul az első home-office nap az erkélyen. Ennél jobban nem is lehetne véleményem szerint megünnepelni a tavasz beköszöntését! Most már megértem majd, ha az emberek a kávézók és éttermek külső teraszán foglalnak helyet. DE, múlt hétvégén pénteken Lacival és Irynával talákoztunk, akik kiruccantak egy vacsira ide Berlinbe. Warschauer utcánál találkoztunk és egy étterembe tartottunk. Amikor asztalt kértünk a kiválasztott étterembe, felkínálták, hogy kinti vagy benti részen szeretnénk ülni, mert hogy az emberek már kint foglaltak helyet. Megjegyzem, este 9 óra volt, és nem több mint +5 fok. A megfejtés, (amit még nem tudok felfogni), hogy +, azaz plusz 5 fok volt. Ez már nem mínusz. és okot ad az embereknek, hogy kint fogyasszák el a vacsorájukat. Erre mondom, hogy ez aztán az optimizmus. Már jó az idő, ha nincs fagy! Van még mit tanulnom :) De, hogy véletlenül se értésétek félre, én nagyon örültem már az +5 foknak is, de ez a mai nap, sokkal sokkal vidámabb :) és ma ahogy a reggelimet, úgy az ebédemet is kint fogom elfogyasztani :)
Holnap újra az Olympiastadionba készülünk, mivel berlini Hertha csapat újra megmérkőzik a Bayer Münchennel. Remélhetőleg izgalmas meccsnek ígérkezik! Két héttel ezelőtt hősiesen helyt álltam a Bréma elleni meccsen is. Nulla felett volt a hőmérséklet, de a stadionba, 90 perc azért hosszú idő. Viszont mivel rétegesen öltöztem csak az utolsó 10 percben kezdtem kicsit fázni. Na, de majd holnap :) Nem lesz már ilyen gond!
 Télen sem unatkoztunk, de most már sokkal kellemesebb lesz biciklizni és az erdőben sétálni ebben a csodás tavaszi időben!

És, hogy az mr2 zenei szerkesztője is ráérzett, hogy miről írok, egy bob marley dub stepp remixet játszik: sun is shining, weather is sweet..

O2

Gondolkodtatok már a levegőről, melyet belélegzünk? Mely a létünk alapja? Mely szétárad a testünkbe? Egy olyan alap létfunkció, mint a légzés... mindenki automatikusan, észrevétlenül végzi ezt a cselekvést születése óta. Egy pár másodpercig tartó fizikai alapszükségletet kielégítő sorra ismétlődő gázcsere folyamat, mely két fontos részből áll, belégzés és kilégzés. Tovább írhatnék a lejátszódó fizikai, kémiai és biológiai funkciók összességéről, de mindannyian tudjuk, hogy ez életünk alapfeltétele. Eddig még nem jutott eszembe, hogy alaposan megfigyeljem ezt a rövid, de annál többször ismétlődő folyamatot, kivéve persze amikor kimegyek futni, és próbálok koncentrálni a helyes légzésre..Hogy miért is jutott eszembe elmerengeni ezen a témán?
Egy nagyon érdekes élményben volt részem az egyik meditáció során (igen, jól gondoljátok, a kis bevált jógaórámon) amelyet szeretnék veletek megosztani. Háton fekve, csukott szemmel, tenyérrel az ég felé, a lélegzetünkre kellett figyelni. Engedni szabadon, nem erőltetni, nem erősen beszívni, és kifújni, hanem hagyni, hogy a maga kis ritmusában beáramoljon, és kiáramoljon. Érezni a különbséget, hogy mennyivel hidegebb, amikor belélegzed, mint amikor kifújod. Próbálni nem a fejekben cikázó gondolatokra figyelni - a napi, heti teendőinkre gondolni-, hanem erre az apró folyamatra. Hát kicsit aggódtam mi lesz ennek a vége, mert ki ne tudna a lélegzetére koncentrálni. De pár perc múlva azon kaptam magam, hogy a vacsorán gondolkodom, és hogy mit vegyek hozzá a boltba. Gyorsan visszatértem a lélegzetemhez. Majd újabb pár perc elteltével a másnapi németóra, és a csomó, megoldatlan házi feladat járt az agyamba. Hupsz, újra vissza tereltem magam. És ez így folyatódott tovább amíg a azt az instrukciót kaptuk hogy engedjük a lélegzetünket hogy "elinduljon", és mi kövessük, de ne a gondolatunkat, hanem a légzésünket. A mozgását, az áramlását. Elvisz a kedvenc helyünkre a városba, majd tovább megy és elvisz a kedvenc helyünkre az országban, majd még tovább növekszik, és követjük, majd elvisz bárhová. Ekkor vettem észre, hogy megszűnnek a határok, a távolságok...És csak a lélegzet marad.
Egy újabb apró dolog, amit nap mint nap, végtelenül, megállás nélkül végzünk, viszont még soha nem gondoltam arra, hogy esetleg kéne egy kis figyelmet szentelni ennek az apró, de mégis nélkülözhetetlen tevékenységnek. Akár annak érdekében érdemes figyelni a saját légzésünket, hogy "kikapcsoljuk" az agyunkat pár percre, ami számomra igazán nagy kihívás volt. Ahogy a közmondás mondja, gyakorlat teszi a mestert :) . 

"A jóga és én" kezdetei

Nem vagyok egy kondi terembe, aerobikra vagy más felkapott "közösen izzadjunk" órákra járó típus. Természetesen nem mindenki egyforma ezért mindenki a számára legszükségesebb szabadidős tevékenységet választja. Az én egyik régi vágyam az volt, hogy jógára járjak, hogy kipróbáljak egy olyan "sportot", amelyet több ezer éve ismert, a test és lélek összhangjának megteremtéséről és nem csak a feszes combokról szól...
Természetesen mindig volt kifogásom miért nem tudtam elmenni akár csak egy órára is - munka és tanulás, fáradság, idő hiány, majd újra egy vizsga időszak...Szóval jó pár évig a "to do" listámon szerepelt a jóga. Tavaly októberben végül elhatároztam, hogy itt az idő, nincs kifogás, és nem halasztom tovább azt, amit már olyan régóta szeretnék. Kerestem, és találtam is egy kis csoportot egy nagyon kedves oktatóval. Elhatároztam, hogy kipróbálom, ha nem tetszik tovább keresek. A körülettem lévő emberek viccelődtek velem, hogy aztán nehogy már az első óra után repülök, és csak zümmögök majd... Egyszerűen nem vettek/vették a jógát komolyan...Na, engem ez nem tántorított el. Igenis elmentem és nagyon jól  éreztem magam már az első órán. Azóta is heti rendszerességgel látogatom Tatjana Zen jóga óráit, ahol maximum hatan vagyunk, összeszokott kis csapat. Az órát nem kíséri zene, és sokak csodálkozására "zümmögés" sem. Légzőgyakorlatokkal bemelegítünk, majd különböző jóga pozíciókat gyakorolunk, mindenki a saját tempójában, amennyit jól esik. Az órát pedig csendes relaxációs meditációval zárjuk. Ezalatt a pár hónap alatt is már nagyon sok érdekes dolgot tanultam, amit lehet eddig is sejtettem, csak "nem szakítottam" rá időt, hogy alaposabban elgondolkozzak rajtuk, mivel ebben a rohanó világban mindenre figyelünk csak magunkra nem. Reggel még fel sem ébredünk már az az napi teendőinken gondolkozunk, a munka után, boltba igyekezve a vacsorán agyalunk és hogy mit felejtettünk el megcsinálni, kit nem hívtunk fel, és hazaérvén eszünkbe jut, hogy nem vettük meg a vacsi legfontosabb alapanyagát. Azt vettem észre sokszor magamon illetve a körülöttem lévő embereken is, hogy elfelejtünk a MOST-ban élni. Vagy a múlt eseményein rágódunk, hogy kellett volna, hogy jobb legyen, avagy máris a jövő eseményein agyalunk. Azt nem vesszük észre, ami éppen most zajlik, pedig a most, az, ami biztos. Én pár éve jöttem rá a most hatalmára, amikor Angliából tartottam hazafelé a repülőgépen. Egy időszak zárult le az életemben, munka nélkül a világ válság első hullámában és ez ambivalens érzésekkel töltött el. De fent a napnyugta színeiben megvilágított horizont megértette velem, hogy abban a pillanatban, azt kell értékelni, élvezni amit kapunk/látunk. Nem azon siránkozni ami véget ért, és félni a bizonytalantól. Természetesen ezzel nem azt akarom mondani, hogy csakis carpe diem, és nem kell tervezni....hanem, hogy elfelejtjük azokat az apró pillanatokat élvezni, ami akár megváltoztathatja a hangulatunkat éppen. A reggeli kávé kellemes illata, a reggeli hideg szél az arcunkon, a hideg levegő melyet belélegzünk, a főzés pillanatai, az asztal megterítése, az elfogyasztott vacsoránk ízei...